JÓSÁGSZALON

Ez egy virtuális szalon a közjó érdekében! A név, a szimbólum,és a jelmondat információin túl a részletek az egyes menüpontokban rejlenek, és JÓSÁG-SZALON-KÉPES további partnerekkel szívesen bővülne, fejlődne a kezdeményezés! Gyere be, nézz szét!

 

 

Való igaz, hogy a KINCSESBÁNYA és más menüpontokban is hivatkoztam már a KÁRPÁTIA c. havilapra, azonban úgy tűnik, hogy mindez még mindig kevés ahhoz, hogy kellően felhívjam rá a figyelmet.

Úgy gondolom, vannak olyan emberek az országban, akik bár nagyon szeretnék előfizetni ezt a kiváló kiadványt, sajnos nem tudják ezt megtenni anyagiak hiányában. Közülük néhánynak szeretnék segíteni azzal, hogy ezúton felajánlom a saját költségemre való féléves előfizetést!

Azért hoztam létre erre egy külön menüpontot, hogy hatékonyabb lehessen azok megtatlálása, akik esetleg anyagi okok miatt kénytelenek lemondani erről a rendkívüli szellemi-lelki táplálékot nyújtó, értékes havilapról.

Ez a menüpont viszonylag rövid ideig marad itt fenn, hiszen az én anyagi lehetőségeim sem korlátlanok, és habár szeretnék jót tenni minél több hozzám hasonló értékrendű emberrel, a saját anyagi korlátaim miatt nem tehetem meg ezt olyan mennyiségben, ahogyan igazán szeretném. Ugyanakkor remélem, hogy az én példámon keresztül más is tesz esetleg hasonló felajánlást, vagy valami hasonló jót...
Ne feledd, ha valami jót teszel másokkal, akkor semmivel sem teszel többet annál, mint ami a kutya kötelességed!

Jelentkezzenek tehát mielőbb, és minél közlékenyebb, szimpatikusabb módon azok, akik szeretnék, hogy előfizessem nekik a KÁRPÁTIA c. havilapot fél évre! Minél többen jelentkeznek a KAPCSOLAT menüpontban olvasható címen, annál jobban fogok örülni, és néhánynak közülük előfizetem a lapot.
Egyéni szubjektív döntésem tárgya, hogy kiket, és hányat fogok kiválasztani, és értesíteni a jó hírről, hogy ki lettek választva.

Miért vagyok ilyen nagyvonalú? CSAK! (mert jónak lenni szép, ahogyan a jelmondatunkban szerepel...). Mi a "csel" benne? SEMMI!
Aki nem hiszi, járjon utána! Ha esetleg megosztod, elterjeszted köreidben ezen lehetőségnek a hírét, hivatkozva erre a menüpontra, azt előre is köszönöm!
(A linkjét kimásolhatod fenn a keresőd címsorából!)

Amennyiben a fentiek és a lentiek olvasása után esetleg úgy döntenél, hogy saját magad a saját pénzedből fizetnél elő a lapra, akkor azt ajánlom fel, hogy a JÓ-ZSI-TON menüpontban kezdeményezett összmagyar helyi pénzben megtérítem számodra az előfizetés díját, vagy annak nagy részét, ha kéred ezt tőlem!

Alább egy kis ízelítő azoknak, akik esetleg még nem ismerik a KÁRPÁTIA c. havilapot:

 

karpatia142.jpg

 

A Karpatia a gondolkodó magyarok lapja, markánsan nemzeti kiadvány. Mi nem a bajokon rágódunk, hanem a megoldást, a kiút alternatíváit keressük és tárjuk az olvasók elé. Friss számunkban:

- Z. Kárpát Dániel Katalónia függetlenedése mentén mutatja be, miért is életszerű elszakított részeink önállóságának kivívása, valamint az ősiségünkből eredő természetes rend visszaállítása.

- Inváziók előtt – Toroczkai Lászlóval keressük a jövő nagy népvándorlásainak útjait, feltárva a hazánkra zúduló menekültözön forrásait és veszélyeit, valamint a jövő lengyel-magyar-horvát tengelyének térképét – az Európai Unió helyett!

- Globalizáció helyett valódi életet! – Csath Magdolnával azt keressük, mi fejezi ki a GDP helyett az emberi életminőséget, valamint azt, hogyan leplezhető le a Bilderberg csoport.

- Vári-Kovács Péter színművésszel feltárjuk az „Alföldi-merényleteket”, a liberális fertő forrásait és a szellemi önvédelem műhelytitkait.

- Elpárolgó boraink, száradó fáink – megvizsgáljuk, hogyan alakítják át a globális változások életterünket.

- Jövőre már csak ülve szabad? – megvizsgáljuk a gender-ideológia tudatfertőző „elveit”, valamint a velük szemben való védekezés módszereit.

- Röghöz kötődés – közérthető módon gyűjtjük össze a földtörvény rejtett aknáit és nemzetbiztonsági veszélyeit.

- Székely diákigazolvány – végre létező tégla az autonómia falában!

- Bekebelezett ország - leleplezzük, néven nevezzük hazánk kiárusítóit, főprivatizátorait, és azokat is, akik akadály nélkül engedték be a multinacionális hálózatokat.

- Magyar pályára magyar játékosokat – bemutatjuk Bittó Zsolt futballt forradalmasító kezdeményezését.

- Lopott hősök – összegyűjtjük, Skultéty László mellett mely hőseinket lopnák el szlovákok és románok.

- Szentmihályi Szabó Péter feltárja, hol lopták el a „rendszerváltozást”.

- Nagymamáink kincsestára, patikája – megvizsgáljuk, hogyan válhatunk újra gyógynövénytermesztő nagyhatalommá.

- Horthy és Gömbös léleképítése – bemutatjuk, hogy értük el azokat az évtizedeket, amikor az idegen nem nyerhetett teret Magyarországon.

- Őstörténeti mellékletünkben bemutatjuk, hogy honnan csempészték be a finnogrizmusnak nevezett csempészárut, megvizsgáljuk hazatérő eleink hitvilágát, művészetét, a magyarok nyilait, majd áttérünk a dicsőséges pozsonyi csata világtörténelmi jelentőségének taglalására. Ezt követően Papp Attila segítségével mutatjuk be a Civil Régészeti Alapot, amely forradalmasíthatja múltunk jövőbeni feltárását, s végül, de nem utolsósorban azt részletezzük, Dömörög Gergely hogyan támasztotta fel a Karpatia segítségével őseink kultikus „márkáját”, a márcot, egy hosszú út első lépéseként!

E havi dupla, őstörténeti melléklettel megjelenő számunk sem hiányozhat otthonából!

A Karpatia egyedisége abban áll a nemzeti lapok között, hogy látókörre felöleli nemzetünk megmaradásának, a népesedésnek, a globalizációkritikának, környezetvédelemnek-környezettudatosságnak, a gazdasági önrendelkezésnek, az egészséges életmódnak, a vallásnak, irodalomnak, közeli és távoli történelmünknek, őstörténetünknek-ősműveltségünknek széles tartományait. Műhelyünk önálló elképzeléseket oszt meg a magyarság továbbvezető útjáról, nem pedig mások gondolatait ollózzuk újra.

A főszerkesztő Z. Kárpát Dániel, az EU-tanázia és a Háborúk a vízért c. sikerkönyvek szerzője!

Keresse lapunkat az újságárusoknál, a nemzeti boltokban, vagy fizessen elő a lapban található csekken! Karpatia: 1399 Budapest, Pf. 701/531, Tel: 06204188165 (minden nap 17:30 és 19:30 között).

Az alábbi e-mail címen előfizetői csekket is igényelhet, melyet kiküldünk, így Önnek a feladáson kívül semmivel sem kell bajlódnia.

karpatia@karpatiamuhely.hu
 

Ne feledje, lapunk havonta annyiba kerül, mint egy korsó sör. Mégis, ez az összeg a szabad magyar sajtó továbbélését segíti, ehhez hozzájárulni pedig hazafias tett. Lapunk mögött nem áll párt, alapítvány vagy pénzügyi támogató, kizárólag olvasóink! Ezért lehetünk a szabad sajtó egyik utolsó bástyája. Kérjük, Ön is segítse törekvéseinket!

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 34
Heti: 189
Havi: 651
Össz.: 75 678

Látogatottság növelés
Oldal: KÁRPÁTIA ELŐFIZETÉS AJÁNDÉKBA
JÓSÁGSZALON - © 2008 - 2017 - josagszalon.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »