JÓSÁGSZALON

Ez egy virtuális szalon a közjó érdekében! A név, a szimbólum,és a jelmondat információin túl a részletek az egyes menüpontokban rejlenek, és JÓSÁG-SZALON-KÉPES további partnerekkel szívesen bővülne, fejlődne a kezdeményezés! Gyere be, nézz szét!

A menüpont címe kicsit átvitt értelemben értendő...
Előfordul, hogy időnként hirdetéseket adok fel állást, vagy inkább csak valamilyen munkát kínáló rovatokban, hirdetési helyeken. Ezt azzal a megfontolással és céllal teszem, hogy rátaláljak olyan emberekre, akik késztetést, vágyat éreznek magukban arra (is), hogy meglehetősen leromlott, önző világunkban valamit, valamennyit, másokért is tegyenek, lehetőleg önzetlenül, emberségből.

 

Tekintettel arra, hogy ez a honlap is leginkább ezzel a céllal jött létre, és én sem ebből élek, sőt talán hamarosan nem is remélhető ilyesmi, egyelőre  guroló forintokkal fizetni nem tudok senkinek, tehát lényegében önkéntesek jelentkezését várom, akiket megérint a szándék, és a honlap célja, szellemisége, stb. ami a bemutatkozásban és esetleg a többi menüpontban is olvasható és megfogható.

 

Természetesen, ha később, amikor már elég közismertté válik ez a honlap (részben az eleinte önkénteseknek köszönhetően is), felmerül, adódik valami olyan dolog, lehetőség, amiből az ismertségre alapozva már pénzforrás, pénzkereset is lehet, akkor az is meg lesz valósítva, és az önkéntesek sem lesznek elfelejtve. Ez persze egyelőre még csak ígéret, és bár tudott dolog, hogy ezekkel már tele van a padlás is, egyelőre többet nem adhatok, mondhatok ennél, de lásd még a JÓ-ZSI-TON menüpontot is!

 

Önkéntesként elsősorban olyan emberekre számítok, akik sokat téblábolnak, unatkoznak, így vagy úgy múlatják az idejüket valahol, mert már / még nem dolgoznak, valamiből élnek egyébként (nyudíj, segély, járadék, kamatok, stb.), tehát nem éppen a megélhetési forrást keresik, hanem inkább az értelmesen, értékesen eltöltött idő, élet lehetőségét. Ők sem kevesen vannak, magam is szoktam látni tébláboló, unatkozó, csellengő, semmi haszna, mélabús embereket, és szomorú látványt nyújtanak, mikor annyi lehetőség volna valami pozitív irányú cselekedetre, például erre, amit ajánlok.

 

Mit ajánlok? Elsősorban most még a JÓSÁGSZALON népszerűsítését a lehető legsokoldalúbb módon és formában, linkcsere partnerek keresését a LINKEK menüpontba, írások beküldését a GONDOLATBANK és a PELLENGÉR menüpontokba, érdemi tanulmányozását követését a KINCSESBÁNYA menüpontokban található kincsesbányáknak, és minden egyéb olyan dolgot, ami előre viszi az egész kezdeményezést, az ügyet.
Ezekhez mindenki önmaga tudja, ismeri a saját lehetőségeit, képességeit, forrásait, korlátait.  



dobon.jpg

 

Önállóság, kreativitás, ötletesség, jószándék, önzetlenség nélkül nem sokra lehet menni ebben, tehát ezekkel rendelkezni kell!

Mindenre kiterjedő pontos leírást nem adhatok, és nem is akarok, mert nem ún. betanított munkásokat keresek. Igaz, hogy a pusztító liberális irányzatok és folyamatok már sajnos oda züllesztették a társadalom nagy részét, hogy legfeljebb betanított munkásként tudna, merne, akarna csak csinálni valamit, mert másra már lényegében képtelen.
Valahogy a saját szerény módján és eszközeivel éppen ezt is szeretné a JÓSÁGSZALON visszafordítani, javítani. Remélem, ez is érzékelhető egyébként is, de kimondva még inkább.

 

A JÓSÁGSZALON számára vagy érdekében, illetve a köréje tömörülő szimpatizánsokért, vagy akár egyfajta „taggá” válókért, vagy érdekében kifejtett, végzett tevékenységek, munkák, egyéb aktivitás, vágy bármi olyasmi, aminek valami pozitív eredménye, hozadéka van, vagy lehet, az elismerésre méltó és való!

Ennek módját, konkrét megoldását, kivitelezését kidolgozom egy olyan rendszerben, ami egy nagyon sokoldalú aktivitási, és érte járó elismerési lehetőséget tesz lehetővé, lényegében akár földrajzi korlátok nélkül is, lakóhelytől függetlenül is.
Erre egy olyan megoldás látszik legmegfelelőbbnek, ami lényegében valamilyen „helyi pénz”, vagy ilyen jellegű megoldás, értékmérő és közvetítő eszköz bevezetését kívánja meg, akár úgy is, hogy esetleg csak virtuálisan létezik, és ilyen módon is cserél gazdát is.
Ezzel jó lehetőség nyílik arra, hogy a közjóért cselekvők munkája, áldozatvállalása, stb. elismerhetővé és mérhetővé váljon, és esetleg visszaváltható legyen a rendszeren belül valami másik jóra, amire viszont neki (jótevő) lehet szüksége esetenként, és szükségletei / érdemei arányában. (További infók a JÓ-ZSI-TON menüpontban!)

 

Ennek kidolgozását és bevezetését attól teszem függővé, hogy mennyire mutatkozik iránta igény és érdeklődés. Erre vonatkozóan is a kapcsolat menüpontban található címre is lehet írni, érdeklődni, javasolni, stb.)

 
Ezek hát a válaszaim, információim a munkát keresőknek, akinek még további kérdése van, az írjon bátran, és ha tudok, válaszolok.

 

(Egy konkrétabb ajánlat a képek alatt...)

 

seggfejek.jpg

 

 

 

 

osszefogas.jpg

 

KÖZVETÍTS (köz-vetíts)!

 

Kapcsolódva a fentebb írtakhoz, egy alapvető, sőt kézenfekvő feladatként tudom adni azt, hogy közvetíts! Közvetítsd ennek a honlapnak a célját, értékrendjét, szellemiségét, kezdeményezéseit!

 

Ha ismersz olyan honlapokat, amelyek szerinted kapcsolatba hozhatók, hozandók ezzel, illetve egymással, mert erre méltók (érdemesek), és ezáltal egymást, egymás hatását, értékeit segíthetik, erősíthetik, akkor hívd fel a figyelmüket erre a lehetőségre, azaz közvetíts!
Közvetítésed által nem csak összadódnak a jó vonások és célok, hanem hatványozottan jelentkezhetnek majd, ha kapcsolatok, együttműködések jönnek létre a segítségeddel.
Az olyan honlapok, amik pl. valamilyen konkrét termékeket és/vagy szolgáltatásokat is kínálnak, esetleg bekapcsolódhatnak a közös helyi pénzünk elfogadói és használói körébe is, de ez csak egy a konkrét lehetőségek közül, amivel például kezdeni lehet egymás emelését.

 

Eredményes közvetítési tevékenységed elismerése, díjazása, éppen a helyi pénzünk által nem fog elmaradni. Mértéke az eredményekkel arányos lesz.
Csináld ezt a legjobb tudásod, lehetőségeid, képességeid szerint, és jelezd, ha valami eredményt értél el! A továbbiakat majd egyeztetjük!

 

 

FAGYI REFERENS-eket keresek minden jelentősebb településről, ahol cukrászda, fagyizó van! Cél a FAGYIZÁS menüpontban ismertetett nyerményjáték széles körű ismertté tétele! A jelentkezés előtt feltétlenül olvasd el azt a menüpontot! Ha fiatal, jó megjeleneésű, bátor, kezdeményező, barátságos vagy, és sok a szabadidőd, nagyon szereted a fagyit, akkor jelentkezz bemutatkozó levéllel, fotóval a részletek iránt érdeklődve!

 

 A "REGÉLŐ" c. folyóirat újságosoknál nem kapható, alternatív terjesztőkön keresztül jut el az igényes, értékes tartalomra fogékony olvasókhoz! Ezért keresek olyan munkatársakat, akik széles ismeretségi körében az ilyen tartalomra, olvasnivalóra van igény! Kis üzlettel, műhellyel, irodával, nyitvatartási idővel is rendelkezők előnyben, de ez nem feltétel! Az aktivitás a legfontosabb!  Főleg Kiskunfélegyháza és a környező települései vonatkozásában várom a jelentkezéseket, de más helyek is szóba jöhetnek! További részletek a válaszlevélben lesznek!

 

 

regelo-2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 19
Heti: 47
Havi: 267
Össz.: 117 254

Látogatottság növelés
Oldal: MUNKAKÖZVETÍTŐ
JÓSÁGSZALON - © 2008 - 2024 - josagszalon.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »